Intercom rendszerek

Az interkom több, mint egy kaputelefon rendszer.

Kaputelefonok esetében általában egy oda-vissza kommunikációt valósíthat meg. Egyes eszközök helyi szintű vezérléseket is el tudnak látni, mint például a belépési pont, illetve sorompó nyitások-zárások.

Az Interkom rendszerek szignifikánsan több funkcionalitással bírnak. 

Egy esemény bekövetkeztekor, ha több különböző feladatot szükséges végrehajtanunk egyidőben, akkor a Commend interkom / kaputelefon megoldások jönnek számításba. Speciális eszközei révén gyorsan tudunk biztonságos körülményeket teremteni dolgozóink számára, így elkerülve a sérüléseket, megóvva a testi épségüket vagy életüket, illetve mérsékelni tudjuk az anyagi károkat.

Az osztrák Commend cég, az interkom rendszerek gyártásában és fejlesztésében közel 50 éves múltra tekint vissza. Ma már hivatalos magyarországi partnerként Társaságunk célja, hogy széleskörben megismertesse az egyes iparágak résztvevőit, hogy a Commend több mint kommunikációs rendszer.

Portfóliója lefed minden szükséges területet, amire a belső kommunikációs hálózatot használni szoktuk manapság és még többet is jelent annál. A Commend egy egységes blokk felépítésű, könnyen használható és kezelhető felületen képes megjeleníteni Önnek a különböző biztonsági rendszereket és kommunikációs hálózatokat és akár az egyéb gyártótól származó rendszerek vezérlése is megvalósítható segítségével.

Megoldása abban rejlik, hogy a biztonsági és belső kommunikációs hálózatok jelzéseit, melyek különböző környezetből érkeznek, egy helyen kezeli. A földalatti metróhálózatoktól egészen a parkolóházakig, az alagútaktól a magas biztonsági követelményű gyárakig, akár az egész világra kiterjedő iparhálózatoktól az egyszerű önálló irodaházakig minden területen használható.


Alapfunkciók:

  -A Commend nagy hangsúlyt fektet a tökéletes hangminőségű, minden körülmények között kiválóan működő kommunikációra. Ezt speciális funkciók segítik, mint például az:
OpenDuplex kommunikáció, amely két irányú nyitott beszédet és hallgatást tesz lehetővé. Nem szükséges várakozni a hívás fogadására. Így akár egy vezető az asszisztensét minden késedelem nélkül, könnyedén képes elérni. Akár kilométeres távolságokból is lefolytathatjuk beszélgetéseinket, mialatt úgy érezzük a másik fél 1 méterről intézi felénk üzenetét.
  -A Commend eHD hangminőségben 16 kHz-es sávszélességen továbbítja az audio jelet, lefedve ezzel az emberi hang teljes frekvenciatartományát. Ezzel a funkcióval még a nagy zajjal járó és hangos irodai környezetben is kristálytisztán értjük a felénk intézett üzeneteket. Elkerülhetjük a félrehallásokból és félreértésekből eredő hibák kialakulását.
  -Az intelligens hangerőszabályozás funkció esetén a környezeti hangokat méri az adott eszköz és ennek megfelelő, akár maximum 99-120 decibel hangerőn sugároz, hogy mindenki érthetően hallhassa az üzenetet.
  -A környezeti hangok folyamatos figyelése és rögzítése azt jelenti, hogy minden egyes terminál folyamatosan rögzíti a körülötte lévő hangokat, és minden terminál által a környezetbe belehallgatási lehetőségünk van.
  -Minden egyes eszközében alapfunkció még az önellenőrzés melyet a beépített mikrofonokkal végez bizonyos időközönként maga az eszköz és ha hibát észlel akkor jelez a karbantartást végzőknek.

Általános rendszerfelépítés


Alkalmazás eszközei:


  -A Commend eszköztárában találunk kaputelefon jellegű terminálokat (kültéri, beltéri, videós, érintőképernyős), ipari vagy robbanásveszélyes környezethez gyártott kommunikátor állomásokat, saját gyártású vezérlő pultot, mely modulos felépítésű, továbbá az egyéb kiegészítőket és felügyeleti szoftvert is.

  -A Commend eszköztárában a kifejezetten irodai környezethez is találunk különböző kommunikációs eszközöket. Ezek lehetnek kültéri vagy beltéri kivitelű, de akár videós vagy érintőképernyős kaputelefon jellegű terminálok, de akár a hatékony és kristálytisztán érthető kommunikációt eredményező asztali telefonkészülékek, melyek IP, digitális és analóg átvitellel is elérhetők. A rendszer részei lehetnek továbbá saját gyártású vezérlő pultok, mely modulos felépítésűek, illetve felügyeleti szoftveren keresztül is elérhetővé válnak az egyes terminálok és asztali állomások.

  -Az asztali telefonkészülékek szabadon konfigurálhatók, így akár hagyományos csengetési üzemmóddal lehet hívni a másik felet vagy a mellék tárcsázása után szabad kommunikációs kapcsolatot is lehet létesíteni az adott iroda készülékével.

Bővebb információért:

Kreutzer András

üzletfejlesztési menedzser

Mobil: +36-30/233-1030

andras.kreutzer@sbtprotect.hu